+381(0)23/527 754;

   office@emmauszkollegium.com

Curriculum Vitae

Kalapiš Stojan SDB

kalapis

 

Nagyerzsébetlak, németül Lisenhein, szlovákul Lizika, bolgárul Liznájt, szerbül Eržebetlak, egy a sok bánsági falu közül, melyben már a 1883-ban kis Európát lehetett felismerni, melyben mindenki a más nyelvét értette, a saját nyelvén meg válaszolt a beszélgető társához. Itt, Erzsébetlakon (1922 óta Belo Blato), még ma is (2006-ban) mindenki a saját anyanyelvén beszél, de megérti a többi nemzetiség nyelvét és mindenki törekszik a toleranciára, az együttélésre. Sajnos 1920-ban és 1945-ben olyan események következtek be, melyek a hat nemzetiséget szegényebbé tette.

Itt születtem 1958. október 16-án, bolgár származású szüleimnek, Ivánnak és Máriának (született Kálnák). Rajtam kívül a család gazdagodott még három lánnyal és 8 fiúval. Itt Belo Balton fejeztem be az elemi iskolát (az első négy évet magyarul, mert bolgár tagozat nem létezett, 5-8-ig osztályig szerb tagozatra jártunk együtt a magyar, szlovák és bolgár tanulók).

 

Gimnáziumot szlovéniai Želimljeben fejeztem be (szlovén nyelven), mert papi pályát választottam, és a Szalézi rendnek Jugoszláviában csak ott volt kisszemináriuma. Érettségi után a ljubljanai teológiai egyetemre iratkoztam és ott diplomáltam le (1987):
„A gyermek vallásos nevelése” című diplomai munka megírásával.

 

Pappá szentelésem (1987) után a bánsági Muzslyára helyezett át tartományfőnököm, és egyházmegyénk ifjúsági és ministráns referense lettem és a muzslyai egyházközségben káplánként dolgozom.

 

1989-ben megalapítottam a Vajdasági Magyar Cserkészszövetséget és annak elnöke voltam 2001-ig.

stojan1993-ban továbbképzésen vettem részt a Szalézi egyetemen (UPS) Rómában. Visszatérésem óta a kisebbségben élő, szegénysorú, de jó előmenetelű diákokról gondoskodom, akiknek 2000-ben egy 60 fős kollégiumot (a Határon Túli Magyarok Hivatal, az Apáczai Közalapítvány, a Renovabis és a Szalézi Rend segítségével) a rendtársammal Tratnjek Stankoval építettünk. Ebben a kollégiumban most is szolgálatban vagyok azzal a céllal, hogy a szórványban élő diákoknak jó tanulási lehetőséget biztosítsak.

2004-ben tanárok és nevelők segítségével létrehoztuk a Szórvány Közalapítványt a diákok valamint a szülők támogatása érdekében.

2005-ben a Szerbiai Kolping Társaság főprézessé választottak. Ezt a tisztséget ma is végzem.

2010-ben a Szerbiai Bolgár Nemzeti tanács tagja lettem.

Egy projektumot dolgoztunk ki, hogy a diákoknak valamint a diplomált szakmunkásoknak, akik munkanélküliek, olyan műhelyeket alapítsunk, melyekben munkatapasztalatot nyerhetnek, és alapos képzést kapnak. Az elsőt, a motorok remontolását (melyben honoló-, blokkfúró-, fejsimító-, maró- és csiszológép van), már sikerült üzemben hozni és úgy a kollégisták valamint a fiatal szakmunkások számára kitűnő lehetőség a továbbképzésre. Ebben a műhelyben kiváló mesterek (volt munkanélküliek) dolgoznak. Délelőtt saját munkájukat végzik, délután pedig tanítják a diákokakat illetve a fiatalokat, aki befejezték a szakképzést, de tapasztalat híján nem kapnak állást, míg nem nyernek hároméves munkatapasztalatot.

 

Díjak:
2001 – Teleki Pál bronzérem (Magyar Cserkészszövetség) 10 éves cserkész munkáért
2004 – Apáczai Érem a határon túli magyar szórvány oktatásban részvett munkáért (Apáczai Közalapítvány)
2008 – Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára
2010 – Kisebbségekért Díj (A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke)
2012 – A Magyar Érdemrend lovagkeresztje
2013 – Szent György Lovagrend tagja